2011. április 24., vasárnap

Gyöngyhorgolt láncvég és kapocs - hogyan készül

Rögtön az első gyöngyhorgolásom befejezésekor szembesültem a problémával, miszerint az ilyen technikával készült munka bizony nyúlik.

Ezt a kis rózsaszín szettet (később megmutatom) rövid állású nyakbavalóval álmodtam meg, de mire a végére értem legalább 3 cm-rel lejjebb lógott, mint szerettem volna,  ráadásul a gyöngyök a nyúlás miatt eltávolodtak egymástól, ami még inkább gondolkodóba ejtett.

Azt találtam ki végül, hogy ékszersodronyt vezettem át utólag a hurka közepén (iszonyú sok bíbelődés árán) és egyszerűen a kellő méretre toltam össze a horgolást a dróton a következőképpen:



A sodrony egyik végére először egy gyöngysor záró kupakot fűztem, majd egy stoppert és a kapcsot.
A stopperen visszafűztem a drótot és olyan rövidre húztam, hogy a kapocs alatt egy kicsi hurok maradjon csak. (lásd fotó)

A drótvéget rövidebbre vágtam, visszadugtam a kupakon és belevezettem a horgolt hurkába. Ezután rögzítettem az egészet a stopperrel.
Összehúztam a kívánt méretre a munkát, most már könnyen, mert az egyik oldal rögzítve lett.

Az előző módszerrel elkészítettem a másik oldalt, de kapocs nélkül természetesen, helyette egy karikán vezettem át a sodronyt.

Itt is kicsi hurkot képeztem a stopperen visszafűzött drótból, levágtam a felesleget és csak kb. 3 cm-t hagytam, átvezettem a kupakon be a horgolásba, rögzítettem a stoppert és kész. :)

Arra vigyázzunk, hogy ne húzzuk túl rövidre a sodronyt, mert akkor a kívánt sűrű lánc helyett egy girbe-gurba hurkát kapunk!

4 megjegyzés:

  1. Ildi, köszönöm az ötletet!

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Így merev lett ügye a lánc?
    Nem vesztettel el pont a horgolás lazaságát?

    VálaszTörlés
  3. Nem lett merev. Az ékszer sodrony kellően rugalmas, sőt a nyakláncnak szép ive van a nyakon. Próbáld ki Évi!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...