2011. december 25., vasárnap

Kövirózsa szett - Houseleek set


Egyik kedvenc gyöngyösömnél bukkantam ezekre a zöld nyelvecske alakú különleges gyöngyökre. (Na jó vettem még pár fajtát nem csak ezt,  pirosat, feketét, kiwit, meg barnásat is, pedig tök másért ugrottam be a boltba!)

Mikor hazaértem az új szerzeményekkel, csak forgattam, nézegettem, nemigazán tudtam mit kezdeni velük.

A neten láttam már belőlük készült dolgokat, de nem volt kedvem keresgélni, keresőszavak sem jutottak eszembe, meg másolni sem szeretek, gondoltam nekiugrok, olyan lesz ami lesz alapon.

Szerencsémre a zöld a kedvenc színem, ez az árnyalat, meg külön favorit, szóval összeválogattam egy pár hozzáillő teklát, meg egyebeket és nekiláttam a fűzögetésnek.

Elsőre ez sikerült. kombináltam némi festett kagylóval és bronz szerelékekkel.
A neve is hamar meglett, s mivel engem a kövirózsára emlékeztet, róla neveztem el.




Ezt a fülit kreáltam hozzá.


Külön tetszik, hogy az egész szinte életre kel viselés közben. A fülbevaló és a nyaklánc is csilingel a rájuk aggatott kagylóktól! :-))

2011. december 21., szerda

Bárányka Krisztinek - Wired Sheep Pendant for Kriszti



Még nyár elején történt, hogy óriásit pereceltem, konkrétan a bal térdem bicsaklott jókorát,

Az esettel kapcsolatban a legjobb, ami történt velem, hogy Kriszti vett kezelésbe és jól visszaerősítette renyhe izomzatomat, nyújtotta a rugalmatlan szalagokat és hála neki mára ismét stabilan állok a lábaimon.

Ezúton is köszönöm a sok türelmet, a szakszerű kezelést, a biztatást és kedvességet amit ezalatt a több, mint fél év alatt kaptam, tőle!


Amikor azon gondolkodtam, hogy mivel lephetném meg búcsúzóul, egy barika képe jelent meg lelki szemeim előtt.

Gyorsan le is rajzoltam.
Gondoltam jó alap lesz a rajz egy gyöngyös drótozott medálhoz, de aztán amikor hozzáfogtam az elkészítéséhez egyből módosítottam is rajta, mert egy szomorúan ácsorgó bárányka mégsem illik egy gyógytornászhoz! :)




Így készült el végül ez az ugrándozó bari, mutatja az én örömömet is, hogy újra peckesen járhatok!


2011. december 11., vasárnap

Egyszerű teklás rozetta leírása - Simple pearl glass pendant tutorial

Zsanna unszolásának teszek eleget, aki egy tavalyi teklás rozettámba szeretett bele és szeretné megfűzni.

Mivel ez a minta egyszerű, szép és könnyen elkészíthető, kezdőknek is ajánlom szeretettel.








Felhasznált alapanyagok:
- 7 db. 8 mm-es nagy tekla gyöngy
- 7 db. 4 mm-es tekla gyöngy
- 7 db. 6 mm-es rombusz
- 0/11-es és 0/15-ös kása
- 0,25-ös damil, kb. 1 méter
1. A fotó szerint fűzzünk fel egy rombuszt, egy 0/11-es kását, egy nagy teklát, megint egy 0/11-es kását, ismét rombuszt, egy kis teklát.
A szál végét az első rombusz on fűzzük át úgy, hogy az összes gyöngy egy kis kört alkosson. Húzzuk az egészet a damilunk közepére.


 2. A damil mindkét szálával dolgozunk tovább. A baloldalira egy kása, egy nagy tekla, egy kása, egy rombusz kerül, a jobb oldalira egy kicsi tekla.
A jobb oldali szál végét ezután szemből befűzzük a baloldali szál utolsó gyöngyszemébe, azaz a rombuszba.
3. Húzzuk szorosra a szálat minden kör után.
Ismételjük meg az előző fűzés sorozatot még négyszer.
 4. Fűzzünk a bal szálra egy kását, egy nagy teklát, egy kását ismét, majd a szálat vezessük át a munka legelején használt első rombuszba.

A jobb szálra egy tekla kerül, a szálat pedig az előbbi rombuszon vezetjük át szemből. Húzzuk szorosra.






5. A belső damilt körben fűzzük át a kicsi teklákon úgy. hogy minden tekla közé egy-egy 0/11-es kását fűzünk

 6. A külső körön is menjünk egyszer körbe, de itt nem kell plusz szemeket felvenni, csak vezessük át a damilt a nagy teklákon és a mellettük lévő kásagyöngyökön.

Húzzuk szorosra az egészet, ettől az egész egy domború fánk formát kap.
7. A külső körön lévő szálra fűzzünk öt 0/15-ös, egy 0/11-es és négy 0/15-ös kását. A zöld nyíl szerint fűzzük át a damilt a kör belsejétől kifelé a következő rombuszon.
8.  Ismét az előzőek szerint fűzzünk fel kásagyöngyöket és a következő rombuszba fűzzünk belülről kifelé. Haladjunk tovább végig körben.


A végén a fánk belső szélén lévő damil szálát vezessük kívülre a külső szál mellé, hogy össze tudjuk kötni őket. A két szálvégből készíthetünk még medáltartót, de ha nincs már rá szükség levágjuk és kész.






(A minta kereskedelmi célra nem használható)

2011. december 4., vasárnap

"Farmer" nyaklánc - "Jeans" necklace

A Wekerle napok rendezvényen vettem ezt a csodálatos cseh kásagyöngy keveréket még ősszel.

Alig vártam, hogy horgolt láncot készíthessek belőle, ami viszonylag hamar kész is lett, csak a medállal nem boldogultam egykönnyen.

Nem akartam semmi bonyolultat, ezért a 14 mm-es rivoli befoglalása után egyszerűen szirmokat fűztem köré a kásagyöngyből.

Nem olyan az egész, mint valami koptatott farmer?

2011. november 27., vasárnap

Unakit gyűrű - Unakite ring

Amikor az ember lánya gyöngyöt vásárol, akaratlanul is belebotlik olykor az ásványos pultokba.
Bevallom egy-két kivételtől eltekintve nem nagyon mozgatták meg a fantáziámat ezek a kövek, de legutóbb teljesen belelkesültem az egyik kedvenc boltomban tett látogatáskor.



Pici, 12 mm-es lapos aljú, domborúra csiszolt köveket találtam, amik úgy mosolyogtak rám, mintha csak azt mondták volna - naaa légyszi tégy velünk egy próbát!






Íme az első. Vannak még többen is, de ennek a kis mohazöld-rózsaszín unakitnak annyira megtetszett a színe, hogy először ezt választottam.

2011. november 23., szerda

India színei - Colours of India


India színei adtak ihletet ehhez a munkámhoz.
Egy erős rózsaszínű, már-már fuxiába hajló kásagyöngyöt választottam a horgolt lánchoz. A gyöngy ezüst közepű, amitől gyönyörű fényt kapott és engem a szatén csillogására emlékeztet.

Az Indiára jellemző kacskaringós motívumok helyett egyszerű rombusz mintát horgoltam és túldíszített medál helyett egy RAW négyzet került rá.


10 napja még ilyen volt...

...és ilyen lett!



2011. november 13., vasárnap

RAW négyzet leírása - RAW square step by step

Korábban megígértem, hogy ennek az egyszerű, de annál mutatósabb RAW négyzetnek közzé teszem a leírását.

Amire szükségünk lesz:

- kb. 120 cm. 0,2-es damil kétszer
- japán, vagy cseh 0/11-es kásagyöngyök


 1. Vágjunk 120 cm. hosszú damilt. Fűzzünk 3 szem gyöngyöt, majd a negyediken szemből fűzzük át a damil két végét.
 2. Igazítsuk a négy szemet a damil közepére és húzzuk szorosra.
 3. A továbbiakban a damil mindkét oldalára fűzünk 1-1 szemet, majd egy harmadik közös gyöngyszemen szemből átvezetjük a két szálvéget.
 4. Ezután minden alkalommal húzzuk szorosra a szálat
5. Ismételjük összesen kilencszer az előző lépéseket. Most elérkezett a pillanat, hogy bevegyük a kanyart. Az egyik szálra 2 szemet fűzzünk, a másikra csak 1-et, amin egyből szembe is fűzünk az előző szállal. (a fotó beszédes, nézzétek meg)
 6. Természetesen itt is szorosra kell húzni a szálat.
 7. Haladjunk tovább. Minden oldalon összesen 10 kásagyöngynek kell lenni, tehát ha elérkeztünk ezen az oldalon is a kilencedikhez, ismételjük meg az 5. pont szerint a kanyart és folytassuk a munkát a harmadik oldallal, utána a negyedikkel.


 8. A negyedik oldal befejezését szemlélteti a fotó. Figyeljünk arra, hogy ezen az oldalon az első oldal kezdő szemével is számolnunk kell, tehát nyolc szembefűzés után a kilencedikkel csatlakozunk be a kezdő oldalba.








9. Elfordítottam jobbra 90 fokkal a négyzetet a következő lépések szemléltetéséhez.

A fekete pöttyel jelzett szemen fűzzük át a jobb oldali damilt. A balra fűzzünk egy kását, majd egy közös szemen szemből fűzzük át mindkettőt.





10. Húzzuk szorosra. A továbbiakban a jobb oldali damillal mindig a keret már meglévő, jobbra eső szemébe öltsünk, a baloldali szálra fűzzünk egy kását, majd egy közös szemen öltsünk szembe.








11. A fotó a kanyarodást mutatja. Nem csak a jobbra eső szemen, hanem a kanyar utáni elsőn is átvezetjük a jobb oldali damilt. Csak egy további kását fűzünk fel, amin szemből mindkét szálat átfűzzük.

12. Csináljunk mindjárt kettőt ebből a kis RAW keretből. A jobbra eső szálat vezessük kis a pöttyözött szemeken keresztül a keret külső szélére, a belső szál marad ahol van.

 13. Amikor kész mindkettő, fektessük pontosan egymásra a kettőt. Figyeljünk arra, hogy a kilógó szálak is ugyanazon gyöngyszemekből lógjanak, mindkét négyzetnél.

 14. Fűzzük át a két külső szálat szemből egy, a keret színétől eltérő kásagyöngyön (kék pötty), majd fűzzünk át az egymáson fekvő keretek szélein feketével jelölt szemein.





15. Ismét egy eltérő szín jön, majd két szem a keretből.

Ha jól dolgoztunk, ilyesmi lett a két négyzetből.






 

16. A belső oldalon kilógó szálakkal a fent leírt módszer szerint "beszeghetjük" a négyzet belső oldalait is.

A könnyebb szemléltetés miatt fotóztam le ennél az állásnál a belső szegést, de én ennél a lépésnél még nem fejeztem be a medálomat, hanem még egy sort fűztem arannyal a négyzeteim közepébe és csak ezután dolgoztam össze a kettőt. Az így kapott kisebb lyukat Swarovsky gyöngyökkel töltöttem ki.
:-)

2011. november 3., csütörtök

Drótözön - Wire flood

Mondtam már, hogy odavagyok a drótozásért? Csak azért akadt el átmenetileg nálam ez a fajta ténykedés, mert a rendelkezésemre álló készlet enyhén szólva szegényes volt.

Azuramnak rimánkodtam már évek óta, hogy szerezzen nekem 0,6 és 0,8 - as bevonatos rézdrótot, különben öri hari, de hiába.

Az itthon unatkozó túl vastag (1-es) illetve túl vékony (nulla egész valahányas) drótokra már rá sem bírtam nézni és minden alkalommal, amikor nézegettem Annamari szebbnél szebb új kreációit, elfogott a mélabú, hogy én már sosenem foghatok fogót a kezembe, mert ezekből az anyagokból nem tudok egy egyszerű láncocskát sem csinálni.

Nemrégiben ötletszerűen megint nekiszegeztem a kérést Azuramnak, mire meglepetésemre nem a szokásos - jó, majd nézek - leszerelést lökte felém, hanem egy - miért nem szólsz a bátyádnak, neki vannak tekercselős ismerősei  - ötlettel rukkolt elő. (Hogy erre miért kellett öt évet várni?)

A folytatás mesébe illő. Szerdán telefonáltam és szombatra(!) már a kezemben tartottam egy kisebb zacskó csodálatos adományt. Mindegyik bevonatos, különféle a színük, már van kedvencem is a sötétebb barna és fantasztikus velük dolgozni. :-)





Innen is hálás köszönetem az ismeretlen szponzornak!

Azóta le sem bírok állni, már majdnem az összes elfekvő ásványomat és üvegemet befoglaltam. Sajnos egyenlőre szegényes a befoglalós repertoárom, mert összesen csak kétfélét alkalmaztam eddig.








Látjátok, már láncot is tudok csinálni, ráadásul ez olyan, mint a gyöngyhorgolás, megy TV nézés közben is! :-D





2011. szeptember 5., hétfő

Őszirózsa gyűrű leírással - Aster ring tutorial

Sokadik ilyen gyűrűt készítettem a hétvégén és eszembe jutott, hogy lefotózom a lépéseket, hátha másnak is tetszene.

Pont egy halovány színösszeállítás, ami nem annyira fotogén, de ki tudja lesz-e még egyszer kedvem időm a fotózással és leírással szöszölni.








Még egy pici jelmagyarázat mielőtt belevágnék:
. = gyöngy, amin átöltünk tűvel
* = új gyöngy felfűzve
> = (nyíl) öltés iránya

Felhasznált anyagok:
- 1 db. 12 mm-es swarovski rivoli
- 11-es és 15-ös japán kása 
- 14 db. 4 mm-es swarovski rombusz
- 21 db. pillangó gyöngy
- 0,14-es damil duplán
- 0,25-ös damil

A rivoli befoglalást a www.virag-gyongybiznisz.eoldal.hu címről tanultam. Sokkal jobban szeretem, mint a peyote technikás befoglalásokat, mert jobban kézre áll, már pontosan tudom, hogy milyen méretű rivolit hány szemmel kell kezdeni stb.
Ez egy 12 mm-es rivoli, 15-ös és 11-es japán gyöngyöket használtam. A link leírása nagyobb gyöngyökkel dolgozik, értelem szerűen ami ott a nagyobb csiszolt gyöngy, az nálam a 11-es kása, a kisebb csiszolt helyett és a 15-ös kását használtam.
A befoglalásnál és a gyűrű fejének elkészítésénél tűbe fűzött 0,14-es damillal dolgoztam.

A befoglalásnál körbe összesen 14 "kört" fűztem (lásd a link leírását, az első fotómon is leszámolható a szemszám)



Foglaljunk be egy 12mm-es rivolit 14 kört fűzve.

1. sor.
Öltsünk a befoglalás egyik gyöngyszemébe, egy olyanba, ami kijjebb áll, mint a mellette lévő. Fűzzünk fel egy pillangó gyöngyöt és öltsünk a második (kiálló) kásába.
Haladjunk körbe, összesen 14 pillangó gyöngy kerüljön a kiálló kásák közé az alacsonyabban lévő kásák fölé.







2. sor
A pillangó gyöngyök közé 15-ös kását fűzzünk körbe.














Az egészen még egyszer fűzzük körbe a damilt, hogy jó szoros legyen. A kép a befoglalást mutatja hátulról.















Oldalról jól látszik, hogy egy kis gombra kezd hasonlítani.
3. sor.
I. lépés (lila)
Egy 15-ös kásából kiöltünk, majd felfűzünk egy 11-es, egy 15-ös és újra egy 11-es kását. Visszaöltünk a kezdő szemen, de áthaladunk a két mellette következő pillangó és kása gyöngyön is. (3 lila pötty)

II. lépés (zöld)
Ismét egy 11-es, egy 15-ös és egy 11-es kása, visszaöltés a kezdő szembe és a két következő gyöngyön át (3 zöld pötty)
Kis pikó szerű szirmok lesznek körbe, amik elég kuszán állnak, így a következő sorban kiegyengetjük őket.

...csak reménykedek, hogy a fotó értelmesebb, mint a leírásom !...
4. sor.
A kesze-kusza 3 gyöngyszemes "pikókon" áthaladva menjünk körbe. Csak a 3. sor 3-as gyöngycsoportjain, a korábbi sorok gyöngyeibe ne öltsünk!

Ha mindent jól csináltunk, ilyen szép rivoli közepű gombunk lesz. Szinte szabályos, merev félgömb.

Én itt el is dolgoztam a szálat, hogy jó szoros legyen a gomb, meg már rövid volt a damilom is. Újat szálat fűztem a tűbe és elkezdtem felvarrni a swarovski gyöngyöket.











A fotó a kezdő szemet mutatja, amin először átöltünk, majd felfűzünk egy swarit




5. sor
Oldalról jobban látszik, hogy melyik szemek közé kerülnek a swarovski gyöngyök, körbe összesen 14 db.














Ha megvagyunk, látható, hogy a nagy swari gyöngyök külön életet élnek a gombon, hiába próbáltunk szorosan dolgozni, mégsem símulnak a félgömbre rendesen. Ezen segít a következő sor.





6. sor.
Minden swari közé a rivoli felől 1 db. 15-ös kását, alul pedig 1 db. pillangó gyöngyöt fűzünk. Én itt is kétszer mentem körbe, biztos, ami biztos, hogy minden szorosan a helyére kerüljön.












Ugyanez oldalról, így jobban látszik.















Aki már készített gyűrűt, a továbbiakat eltudja képzelni, a fej rész tulajdonképpen kész.

Mindenkinek vannak jól bevált módszerei a gyűrű rész kialakítására, az enyém nagyon egyszerű

 Miután befejeztem a fej részt, eldolgoztam a 0,14-es damilszálat és tovább már tű nélkül, 0,25-ös szállal dolgoztam.

A kép szerint átfűztem a lila pöttyel jelölt szemeken és szembefűzéssel dolgoztam tovább.

A fotó beszédes, 2 db. 4 mm-es préselt cseh gyöngy után 2 db. 11-es kásán szembefűzés, utána 3-3 15-ös kása és megint 2 db. 11-es kásán szembe, amíg a kívánt hosszt el nem érjük.

A befejező rész természetesen 2 cseh préselt.

Én vissza szoktam fordulni a végén és a szélső 3-3 15-ös kásán egyenesen áthaladok még egyszer úgy, hogy a 3-as csoportok közé még befűzök 1-1 kását. Ez merevíti a gyűrűt, plusz egy kis trükk alkalmazásával a bőséget is lehet enyhén korrigálni.

Ha a 3-as csoport közé 11-es kását fűzünk, akkor bővebb, ha 15-öst, akkor szorosabb lesz a gyűrű!

Itt 15-ös kásákat fűztem ....








... itt jól láthatóan nagyobb, 11-es kásákat.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...