Néhány éve mélyen beleszerettem a kosárfonásba. Az egész a Diósgyőri várban kezdődött egy nyári várjátékon. Ott fonogatott egy idős kézműves mester, - nevét sajnos nem tudom - hántolatlan fűzfavesszőből.Mikor visszajöttünk Pestre, már tudtam, hogy keresnem kell egy tanfolyamot.
A kosárfonás nem az a technika, amit könyvből egyszerűen megtanul az ember, bár lehetnek kivételek.
Én is a tanfolyamon alapoztam, most tehát csak egy kis trükköt mutatok, amivel egyszerű ceruzatartónk vízhatlan edénykévé, vagy praktikus kacattartóvá válik.
3-3 kb. 70 cm-es, 3 mm-es karóból keresztet készítünk az aljnak, amit 2 mm-es fonószállal megfonunk.
A kerek aljhoz mérjünk hozzá egy PET palackos üveget, a kettő átmérőjének nagyjából egyeznie kell. Válasszunk olyat, aminek az alja a lehető legkevésbé hullámos és az aljától mért legalább 8 centiméteren az oldala egyenes! (Márkát nem írok, keresgéljetek.) Én egy 1,5 literes vizest használtam.
Vágjuk le a maradékot és 2 db. peddig-sínnel folytassuk a fonást, de most már helyezzük be az üveget, hogy a méretének megfelelően jó szorosan tudjunk dolgozni.Újabb 6 cm elérése után vágjuk le a sínt és jó szorosan fonjunk még 1-2 centit 2 mm-es náddal.
Vágjuk le éles késsel, vagy ollóval a palackot a fonott oldal magasságában és fejezzük be a munkát egyszerű kétszálas szegéssel. A szegőszálak kissé behajolnak a kosárka belsejébe így, ha pontosan dolgoztunk rögzítik a PET palackot, az nem fog kiesni. Vágjuk le a szálvégeket és kész.
Azért találtam ki ezt a "bélelést", mert zavart, hogy az apró tárgyak, gem kapcsok, hegyező, hajcsattok, egyebek, állandóan beleakadtak a fonott szálak közé.
Ezzel a módszerrel nagyobb, pl. 2 literes palack felhasználásával fonott kaspót is készíthetünk.
A kész ceruzatartó fotóján mutatok néhány darabot grafitceruza gyűjteményemből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése