2009. április 23., csütörtök

"Retró" korongmedál - Retro pendant

Remélem megérte a várakozást. Sok minden történt velem az elmúlt napokban. Kész lett a beharangozott mű és legnagyobb örömömre a végeredmény egyezik azzal, amit megálmodtam. Higgyétek el sokszor már ez is valami.

Miután kétszer elszállt az elkészítés leírása, kicsit morcos vagyok de mivel nem akarom, hogy lemaradjon, nekifutok harmadszorra is.

Szóval: a kör kerületénél kell kezdeni a munkát. Én 20-20 szemet fűztem az öt színből, így 5,5 cm lett a medál átmérője. Már az első sor után elkezdtem fogyasztani, és a harmadik sor után kis segédemhez tűztem a mintát gombostűkkel.

A segédeszköz elkészítésének leírásával még adós vagyok, mert szegénykém lemaradt a tegnapi fotózásról, de ígéretemhez hűen nemsokára részletes leírással őt is közzéteszem.

Na vissza a medálhoz.
8-9 sort haladtam a mintával befelé úgy, hogy igény szerint fogyasztottam a szemeket. Rendszert sajnos nem tudtam felfedezni, ezért csak úgy érzésre folytattam a munkát. Kerestem a neten kör alakú mintát, de nem találtam, így csak a szememre hagyatkozva fűzögettem. Középen lyukat hagytam és visszatértem a kör kerületéhez.

Itt minden második meglévő szemet felhasználva újra kezdtem a minta fűzését. A 2-3 sor elérése után drótból pontosan akkora kört formáltam, mint a medál kerülete és a medál belsejébe passzítottam, hogy szép körré feszítse a munkámat. Később ezt nem lehet megtenni, mert nem fér be. A fűzést folytattam befelé haladva, majdnem a belső szélig, de mielőtt azt elértem volna, fehér vatelint tömtem a belső és külső oldalak közé. Egyenletesen eloszlattam és folytattam a munkát a kör belsejéig, ahol összedolgoztam azt.






A végeredmény engem mentőövre emlékeztet, a hajósok kedvéért lehet, hogy megcsinálom piros-fehérben is.

A spirál lánc ütős lett a kontrasztos színe miatt, jó kis hajókötél.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...