2009. március 7., szombat

"Kisvirág" bonyolítva / Daisy chain variations

Minden évben van nálunk Ferenc napi búcsú. Tele bazárosokkal, kézművesekkel az egész Bakáts tér a Ráday és Bakáts utca. Egyik évben ott árult egy egyebek mellett kásagyöngyöt is áruló néni. Az egyszínű mellett, szép, harmonikus színösszeállítású vegyes csomagok is voltak, amiket egyszerűen nem bírtam otthagyni. Azért sem, mert Judit kolléganőm nyakában láttam egy édes kis virágos gyöngysort, amit anyukájától kapott és amit volt szerencsém később átfűzni, mert régi darab lévén elszakadt a sűrű viselésben.
Szóval ismét adva volt a probléma, virágot kell fűzni 1 mm-es gyöngyökből. Na ez lett belőle.


Köze nem volt ahhoz, amit Juditon láttam, viszont mivel már bőven a kétezres éveket tapostuk, elkezdhettem bújni a netet virágmintát keresve. Lelkesedésem átragadt Adri kolléganőmre is és azóta sem hagyta el, legalábbis erre következtetek abból ami ezen az oldalon található: www.beadadri.blogspot.com




Végre megtaláltam"kisvirág" leírását, kezdődhetett a játék.















Mi lenne, ha valahogy egyesíteném a virágfüzéreket? És íme sikerült! Háromféle változatot mutatok, egy rózsaszín nyakpántot és két karkötőt.
























Az aranyszínű karkötő újkorában olyan volt, mintha igazi aranyból lenne. Azóta sajnos fakult, de a csodálatos bronz gyöngyből készült három soros máig gyönyörű!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...